{"product_id":"2940157822811","title":"A halaloszton es az eletosztonok","description":"Sigmund Freud lélekelemzése, mint tudjuk, annak köszönheti nagy tudományos sikereit, hogy - ellentétben a hivatalos pszichológiával, mely eleve, mint a természettudományok egyik ága, azoknak a diszciplínáknak a fogalmaihoz igyekezett alkalmazkodni - jó ideig csaknem teljesen függetlenítette magát ezektõl is, és kizárólag a belsõ, lelki történés tényei alapján próbálta a beteg és az egészséges lélek szerkezetét felépíteni és mûködésmódját kitalálni. E konstruktív munka közben azután eljutott egész az ösztönökig, amelyeknek megértéséhez már nem volt elegendõ a lélektani tapasztalás, hanem figyelembe kellett venni azt a sok ténybeli adatot is, amit az élettudományi kutatásnak köszönhetünk. És ekkor derült ki, mily termékenyítõen hatott megismerésünkre az az idõleges elmélyedés a lelki élet világába, és mennyivel többet és mélyebbre látunk bele a természeti történésbe is azóta, hogy a magunk ismerete oly nagy lépéssel haladt elõre. Ezen voltaképpen nem is szabadna csodálkoznunk. Végre is: a saját énünk, lelkivilágunk az a része a mindenségnek, melyet legközelebbrõl ismerünk, és legalább oly jogosult dolog a magunk mibenlétérõl következtetni a környezõ természetre, mint megfordítva: a természeti jelenségekkel próbálni a magunk mivoltát magyarázni (Ferenczi Sándor)","brand":"DIGI-BOOK Magyarország Kiadó Kft.","offers":[{"title":"Default Title","offer_id":47165638508784,"sku":"2940157822811","price":3.5,"currency_code":"USD","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0737\/7593\/9824\/files\/2940157822811_p0.jpg?v=1764109409","url":"https:\/\/shop-qa.barnesandnoble.com\/products\/2940157822811","provider":"Barnes \u0026 Noble (DEV)","version":"1.0","type":"link"}