{"product_id":"9786155454363","title":"A kis kavics","description":"A 2005-ben megjelent, s egy évvel második kiadásban is napvilágot látott Kijárat az Adriára című nagysikerű regénye, és a 2007-ben közönség elé került, napjaink bájolkodó lányregényei ellen íródó Spanyol menyasszony című kötete után most is egy hölggyel, a politikával is kokettáló művészlélek, a Hitler-imádó, a Vezért és megalomániás világát teljes odaadással fotografáló és filmező Riefenstahllal (is) foglalkozó regénnyel jelentkezik a Vajdaságban élő Lovas Ildikó. Legújabb regénye filmszerűen pergő, rendkívül gazdag és az olvasót mindvégig feszültségben tartó olvasmány. Akár egy igazi, vérbő krimi. \u0026amp;quo;Fekete és fehér, elefántként ezt a két színt ismerem. Persze, az élet nem fekete és fehér, a dolgok benne nem ilyenek. Nem a vagy-vagyok uralkodnak, hanem az ések, ezzel együtt a belenyugvás, beletörődés, bölcs elfogadás. Az ezzel való szembesülés engem rendkívül későn ért utol. Pontosan akkor, amikor megláttam a hullát, akit az iskola padlásán találtak, megláttam, miközben szállították volna el, lecsúszott róla az anyag, amivel beborították. Azóta töltöm a mindennapjaimat az élettel. Együtt töltöm a napokat az élettel, nem a sajátommal, arról már régen letettem. Másokéival, pillanataikkal, hangulataikkal, reményeikkel, váratlan hangulatváltozásaikkal, de különösen a halálukkal, különböző halálnemekkel, öngyilkosságokkal és erőszakos halálokkal, anyagyilkos és politikai merénylő életével és az általa okozott halállal, akár egy kukkoló, kívülálló, magányos szemlélő, akinek az örömből a mosoly látványa jut, a bánatból a tekintet távolsága, az érzésből a lehetőség, a soha meg nem valósuló” – olvashatjuk A kis kavics egyik elbeszélőjének vallomását, miért kezdett nyomozni egy bácskai kisvárosban, amikor egy hullát találtak az iskola padlásán. S ez a sokrétű, krimiszerű nyomozás hogyan találkozik Leni Riefenstahl, a híres német filmrendezőnő sorsával, aki művészetével kiszolgálta a náci rendszert – nos, ez a könyvnek csak az egyik rejtélye.\u003cbr\u003e","brand":"Kalligram Kiadó","offers":[{"title":"Default Title","offer_id":47183014559984,"sku":"9786155454363","price":8.99,"currency_code":"USD","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0737\/7593\/9824\/files\/9786155454363_p0.jpg?v=1763720358","url":"https:\/\/shop-qa.barnesandnoble.com\/products\/9786155454363","provider":"Barnes \u0026 Noble (DEV)","version":"1.0","type":"link"}