{"product_id":"9789633647868","title":"A halálösztön és az életösztönök","description":"Freud lélekelemzése, mint tudjuk, annak köszönheti nagy tudományos sikereit, hogy — ellentétben a hivatalos pszichológiával, mely eleve, mint a természettudományok egyik ága, azoknak a diszciplínáknak a fogalmaihoz igyekezett alkalmazkodni — jó ideig csaknem teljesen függetlenítette magát ezektől is, és kizárólag a belső, lelki történés tényei alapján próbálta a beteg és az egészséges lélek szerkezetét felépíteni és működésmódját kitalálni. E konstruktív munka közben azután eljutott egész az ösztönökig, amelyeknek megértéséhez már nem volt elegendő a lélektani tapasztalás, hanem figyelembe kellett venni azt a sok ténybeli adatot is, amit az élettudományi kutatásnak köszönhetünk. És ekkor derült ki, mily termékenyítően hatott megismerésünkre az az időleges elmélyedés a lelki élet világába, és mennyivel többet és mélyebbre látunk bele a természeti történésbe is azóta, hogy a magunk ismerete oly nagy lépéssel haladt előre. Ezen voltaképpen nem is szabadna csodálkoznunk. Végre is: a saját énünk, lelkivilágunk az a része a mindenségnek, melyet legközelebbről ismerünk, és legalább oly jogosult dolog a magunk mibenlétéről következtetni a környező természetre, mint megfordítva: a természeti jelenségekkel próbálni a magunk mivoltát magyarázni (Ferenczi Sándor).\u003cbr\u003e","brand":"DIGI-BOOK Magyarország Kiadó Kft.","offers":[{"title":"Default Title","offer_id":47185729585392,"sku":"9789633647868","price":3.4,"currency_code":"USD","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0737\/7593\/9824\/files\/9789633647868_p0.jpg?v=1763682112","url":"https:\/\/shop-qa.barnesandnoble.com\/products\/9789633647868","provider":"Barnes \u0026 Noble (DEV)","version":"1.0","type":"link"}