Ártatlanok a halálsoron

Gyilkos vagy hóhér? Ez a kérdés már régóta foglalkoztatja azokat, akik nem csak fogyasztói, hanem elemzői is a híreknek. Szabad-e törvényesen embert ölni, ítélet alapján? A naiv átlagember rávágná: szabad, mert törvényes. Már, ahol. Míg a törvény meg nem fordul… Sas István kötete a legérzékenyebb pontján találja el a halálbüntetés kérdését, és ez az Achilles-sarok nem egyéb, mint a justizmord.

A törvényes gyilkosság, ártatlanok halála téves ítélet, hanyag vagy részrehajló nyomozás miatt. A rémálom, ami akárkire - szó szerint akárkire! – rászakadhat, egy pillanat alatt. Gyakori dolog, mint a felsorolt példák impozáns tömegéből láthatjuk, majdhogynem hétköznapi. Amerikában minden hatodik kivégzett elítéltről utólag bebizonyosodhat: ártatlan volt. Gyilkos ilyenkor az ítéletvégrehajtó, ha akaratlanul is.

És mintha senkit sem érdekelnének a tények, senki sem hinné, hogy vele is megtörténhet: minden kirívóan erőszakos bűncselekmény napvilágra kerülése után erősödik a kórus, amely bakót, kötelet, nyaktilót követel. Tessék elolvasni ezt a könyvet, és öt percig gondolkodni utána.

Öt percig, nem tovább.

Tüzetesen, még ha fárasztó is.

Aztán követeljen mindenki, amit a lelkiismerete diktál.

Halkulni fog az a kórus.