Téli zöld (Illustrated)

Csak tizennégy éves volt még Nagy Lajos leánya, Hedvig, s már két korona kivánkozott szüzi homlokára, a lengyel és lithván.

A korona nehéz ékszer! egykor sokkal könnyebb füzért hordozott a szép királyi hajadon, – a szerelem rózsa-koszoruját.

Még midőn csak hat éves volt a leány, országhóditó atyja elvitte őt magával egy szomszéd tartomány udvarába; a mire ő oly jól emlékezett.

Ott egy nálánál alig idősebb kis fiut vezettek elé, s azt mondták, hogy ez lesz vőlegénye. A szép szőke gyermek kezét összefüzték az övéivel, gyürűt cseréltettek velök, az oltár elé vezették s ott a két szép gyermeket megeskették, hogy egymást holtig és örökké fogják szeretni.

Este, az egész udvar láttára, fényes, kivilágitott teremben, -2- harsogó zenehang mellett, egy pompás menyegzői ágyba egymás mellé lefekteték a két szelided gyermeket; – arczaik egymást érinték, – a szülők ott álltak körül, gyönyörrel mosolygva rájuk, – a vőlegény kezét a menyasszony nyakára fűzték, mondták nekik, hogy csókolják meg egymást, azután elválaszták őket, – a gyermekférj elment Angolhonba, a gyermeknő vissza Magyarországba.

És mind erre Hedvig oly jól emlékezett. Azóta nyolcz évvel lett idősebb a világ, a rózsaarczu gyermekből liliomképű hajadon nőtt fel, – a kora ábrándok álmai meghalaványiták arczát. Valami titkos érzelem annyiszor eszébe juttatá azt a napot, azt a képet, melyben gyermek-vőlegénye szemérmetes mosolygással kis kezét nyakára fűzte, látta mindig a mosolygó kedves arczot, hulló selyem szőke fürteivel, himzett ingfodorral körülvéve, és oda képzelé magát is, fehér patyolat köntösében, a halvány kék szalagokkal, s elgondolá, mennyivel szebb lehet egy ily pillanat nyolcz év után.

A szivébe oltott ábránd együtt nőtt fel vele. Az ártatlan gyermek lélek játszó öröméből áterősült az, a sejtő szüzi kebel vágyó szenvedélyivé. Gondolá, hogy milyen boldogok lesznek ők, a midőn még azt sem tudta, hogy miért boldog az, a ki szeret.

Egy napon a lengyel rendek követsége érkezék Budára, hol akkor Hedvig anyja a fejedelmi lelkü Erzsébet ült az eddig csak férfit ismert királyi széken, s a legifjabbik királylyánt kérte országa számára királyul. Előbb kérte, azután követelé, végre daczos erőszakkal vivta ki őt az anyai karok közül. -3-

Lengyelhonban akkor vad polgárháboru dult. A mint Hedvig megérkezék, megszünt a harcz, a küzködő pártfelek hódolattal rakták csorba kardjaikat az érkező szent elé s karjaikon, sziveiken vitték őt árva trónjukra.

A rózsakoszorunak hullani kellett a korona elől. Hedvig országot kapott, de egy egész világot adott érte, keblének belső világát.

A koronás szüz hirével viszhangzott minden ország, fejedelmek jöttek érte, sziveiket, koronáikat lábai elé lerakni. A szüz várta vőlegényét, kinek arcza élt szivében s vigasztalan bocsátá őket.

Egy napon egy vad, férfias tekintetü, harczos ifju jelent meg a lengyel fővárosban, kinek neve ijedelemmel tölté be egykor Lengyelországot, annak leghatalmasabb ellensége, a lithván vezér, Jagelló.