Az elegedetlenseg konyvebol

Vannak szobrászok, kiknek kezén a lovasszobor is levélnyomtatékká silányul, s vannak, akiké alatt a virágcserép is monumentummá magasztosul. Ilyen monumentum Osvát Ernõnek minden mondása, még játszi elméssége is ? s monumentum e könyv, mely a maradékra átviszi emlékezetét. Nem vádolom magammal a kortársakat, hogy e nagy gondolkodót és nagy írót, ki itt élt szeretetünkben s tiszteletünkben, valójában nem ismertük - nem rajtunk múlt. Nem vádolom õt sem, hogy nem volt önmagánál erõsebb s az életnek nem tudott változtathatatlan ura lenni másképp, mint a buddhai fogással, hogy letett róla. ?A beteg - végezte mondásait - várja a halált, az egészséges elébe megy.? Osvát Ernõ élete csak elõbemenetel volt a halálnak, de lába nyomán kivirult a föld és sírján innen nemcsak az õ ápolta magyar gyümölcsös marad, hanem benne, magános terebélyül, a saját tudása fája is. Egy életen át hallgatott magáról, de az utód az õ szavával fog beszélni.
Bécsben, 1930 húsvétján.