A tulso parton

Galsworthy valóban korunk legnagyobb regényírója. Elõször is széles és elbûvölõ. Dickensig kell visszamenni, hogy gazdag meseszövésének, bõséges emberismeretének és közvetlen elõadásának párjára akadjunk. Sõt még Dickens is csak egész oeuvre-jében ér fel a Forsyte Saga emberi teljességével. Kritikusa az elsõ száz oldalak után megfeledkezik szerszámairól és megbabonázva követi sima, jó karban tartott mondatait, melyek alig észlelhetõ emelkedéssel mulatságosan kanyarogva vezetnek mind újabb és újabb kilátók felé. Heteket tölt el világában, mint egy magas fekvésû fürdõhelyen, ahol minden csupa komfort és minden a legnívósabb. Beismeri, hogy ritkán találkozott könyvben oly komplikált s mégis határozottan jellemzett szereplõkkel oly nagy számban, mint nála. Ezek javarészt öreg urak s néhány világítóan szép asszony. Mind gazdagok s majd valamennyien tudatosak és egészségesek. Hisztériának, idegeknek s az értelemtõl nem ellenõrizhetõ rejtélyes motívumoknak nincs szerepük itt. Friss és ózondús hegyi levegõ ez, amelyet annál mélyebben szív a tüdejére a kritikus, minél fojtogatóbb, füstösebb miliõbõl jött fel ide, a gazdagok közé. (Németh Andor, 1927. december)