Vigyázat! Csalok!

Néhány szó könyvünk módszeréhez: A legtöbb bűvészkönyv abban is hasonlít a szakácskönyvekhez, hogy az egyes mutatványfajtákat egy-egy külön fejezetbe csoportosítja, külön tárgyalja a kártya-eltüntetést, a kártyakitalálást, a pénz-eltüntetést és a többit, éppen úgy, mint ahogy a szakácskönyv is külön fejezetekben &quo;tálalja” a leveseket, a sülteket, a köreteket, a tésztákat. Mi tehát általában - hacsak nem az volt célunk, hogy egy-egy bonyolultabb mutatvány fejlődését mutassuk be annak legegyszerűbb alakjától a nagy, színpadra is alkalmas effektusig - a mutatványokat úgy csoportosítottuk, hogy minden fejezetünk egy-egy teljes, tartalmas és változatos előadást adjon. Tapasztalatunk az, hogy a negyedik-ötödik, egymás után előadott kártyatrükk már unalomba fullad, ha ellenben hol a kártya, hol egy kendő, hol egy gyufaskatulya kerül elő, a közönség sohasem telik be a szórakozással. Márpedig a legfőbb cél mégiscsak ez. Természetesen senki számára sem kötelező, hogy így csoportosítsa mutatványait. Mi magunk sem ragaszkodtunk következetesen ehhez az elvhez. De sohase feledjük el: a mutatványok egymásutánjának jó megválasztása a hatás fokozásának egyik legbeváltabb módszere. Ám azzal is tisztában kell lennünk, hogy a csoportosítás önmagában még nem hozza meg a sikert, mert az nem kevésbé függ a bűvész képességeitől és a közönség hangulatától. Hiába, ez már így van, a bűvésznek nemcsak ügyes kezűnek, de éles szeműnek is kell lennie. Állandóan figyelnie kell közönsége hangulatát, s nemcsak ahhoz kell értenie, hogy az érdeklődést az új és új mutatványok iránt ébren tartsa, de ahhoz is, hogy a kellő pillanatban abba tudja hagyni a szereplést. Tartsuk mindig szem előtt azt az örök bűvészigazságot, hogy: nagyobb siker egy végig érdeklődést kiváltó fél-előadás, mint egy, a végén unalomba és türelmetlenségbe fulladó teljes műsor. Ez persze nemcsak a bűvészmutatványokra, hanem az előszókra is igaz. Éppen ezért hagyjuk a prológust, s kezdődjék a játék!