Az arckép

A lehangoló vidéki élet mozdulatlan állóvizéből, korlátolt földesurak és &quo;holt lelkek” világából csöppen Gogol Pétervár nyüzsgő forgatagába. Lenyűgöző látványt nyújt a mozgalmas északi főváros, az elegáns Nyevszkij Proszpekt, a korzózó ficsurak és dámák, művészek, mesteremberek, könnyűvérű lányok tarka serege, a zajos, vidám, boldog élet. A Nyevszkij Proszpekt világa azonban látszatvilág, melyben kiszámíthatatlan tényezők játékszere, vásári portéka az ember, s a dolgok, értékek fokmérője a pénz. A pénz, mely még a rég meghalt uzsorás portréjáról is démoni erővel sugárzik le, hogy romlásba döntsön, tébolyba kergessen; lealjasítja a jobb sorsra érdemes művészetet, de megrontja a közízlést is. Diadalát üli a szemfényvesztés, hiúság, látszat: sápkóros úrilánykák pszükhék akarnak lenni, kisstílű hivatalnokok napóleoni pózban tetszelegnek, a műkereskedésekben giccses naplementék és álnépies mázolmányok keresnek és lelnek gazdára… A művészi elhivatottság és a művészet lényegét boncolgató lélektani kisregényben zseniálisan ötvöződik egybe a gogoli fantasztikum és realitás; méltán sorakozik a &quo;pétervári ciklus” többi remeke – A köpönyeg, Az orr és Az őrült naplója – mellé.