Téli szivárvány

Az 1942-ben megjelent Téli szivárványt a korabeli kritika (például Örley István a Magyar Csillagban) valóban úgy fogadta, mint eredeti, költőiségben, &quo;habzó, örvénylő színességben” Móricz és a népiek után is újat hozó alkotást. A regény az I. világháború pusztító következményeit idézi föl a II. világháború idején, anélkül, hogy az analógiára, a politikai időszerűségre erőszakoltan hívná fel a figyelmet. Cselekménye a fehérvári Széna tér, a szegénynegyed zárt világában játszódik, s csak közvetve, a javarészt asszonyokból, gyerekekből, öregekből, rokkantakból és hadifoglyokból álló mikrotársadalom viselkedését ecsetelve utal minden rossz végső forrására, a háborúra. A helyszín rögzítése, egy közösség reagálásának szociológiailag átgondolt elemzése Jankovichnál nem merevül vezércikké vagy leíró, statikus társadalomrajzzá. Az író egy kamaszodó fiú szemével láttatja, &quo;gyerektükörben” mutatja a felbolydult világot, voltaképpeni közlendője a gyermeki lélek eltorzulása a háborús viszonyok következtében. A regény formailag az egyik szereplő monológja. A szerző rokonszenvezik hősével, de messzebbre lát nála, úgy tárja fel belső világát, hogy egyszersmind eltávolítja, értelmezi. Cocteau Vásott kölykök című regénye, a gyermeki elvadulást moralizáló kommentár nélkül bemutató nagy hatású alapmű Jankovichot is inspirálhatta, nála azonban a pszichikai folyamatok ábrázolása társadalmilag és történetileg gondosan motivált, realisztikus. A &quo;szutykosok” kegyetlenségének hidegvérűen tárgyilagos leírását, a felnőtt társadalom patologikus jelenségei (betegség, hisztéria, erkölcstelenség) iránti érdeklődést és némely alak pamfletszerű karikírozását általában elégségesen indokolja a háttér, a béke és biztonság törvényeit felrúgó korszak. A Téli szivárványban – a Szerb Antal-i regényesztétika terminológiáját átvéve – a hétköznapok között a &quo;csoda” is felcsillan, de igen mértéktartóan.