Az aranyhajú

&quo;– Ne higgyenek neki! Csirkefogó,szélhámos, a haja sem igazi. Fodrászhoz jár. Isten bizony festeti, és tartóshullám van benne. Száradjon el a nyelvem, ha hazudok. Eddig nem árultam el, demost csak tudják meg!… Nem is volt kombájnos sohasem. Másnap a tél hírnökeként leszállt aköd. Azt hiszik az emberek, a ködben kiabálhatnak, mintha falak vennék körül,pedig inkább még szárnyakat kapnak ilyenkor a szavak. Az asszonyok megintösszefutottak nálunk a kút körül. Összefutottak, és lett olyan csiripelés,mintha seregélyek szállták volna meg a szőlőnket. Az állami gazdaságból idehallatszotta férfiak kapájának harsogása, a ködbe bújt asszonyok mégis úgy beszéltek,mintha szavukat senki nem hallaná. De hallották az emberek. Kapával a vállukonfeljöttek olyan magasra, hogy kilátszottak a ködből. Az asszonyok még ekkor semhagyták abba, sőt, egyre jobban nevettek, összecsapkodták a kezüket, úgy csodálkoztaka kombájnos aranyhaján.”