Macskoládé

Bálint Zoltánnak talán nem igazi erénye az epikus történetmesélés - az ilyen történetei inkább prózába illenek -, erénye azonban a humor, az ötlet, a helyzetrajz, sőt, ami alapvetően fontos a kicsiknek szóló irodalomban: a gyermeknyelv és a gyermeklélek ismerete, annak a pontnak az érzékelése, ahol az egyszerű még nem bugyuta, ahol a játék ösztönös és nem erőszakolt. S Bálint azt is sok helyen megérzi, hogy a játéktárgy egyfajta varázslat eredménye, s benne a világnak nem csupán részei vannak jelen, hanem az egész teljessége árad szét, ahogy bármi képes az átváltozásra, minden animálódik a gyermek játékszituációjában, ami pedig természetes létközege. A rím, ritmus és dallam, a szójáték és hangpróba, a vers mondóka vagy ének jellege néhol telitalálat, az ötletben szellemiség és tanulság is rejtőzik, s mindenütt ott van a mosoly lehetősége, ami a felnőttek számára az irónia képében bújik elő. A gyerek pedig boldogságpillanatként éli meg ezt a mosolyt. (Vitéz Ferenc)